Ismertető
A következő rövid ismertető segítségével szeretnénk Önök számára világossá tenni, mik a célkitűzéseink, és miben tud Önöknek segítségére lenni a Mini Sport Talentum Program.
Egy gyermek fejlődése megállíthatatlan, és oszthatatlan folyamat. Fontos tudnunk, hogy szoros kapcsolat áll fenn a gyermek mozgás-motorikus és lelki fejlődése között. E kettő együttes kibontakozása, – a leglényegesebb szakaszát tekintve – 10-12 éves korig visszafordíthatatlanul végbe megy. Fontos egyéni, és társadalmi érdek, ebben az időszakban intenzíven segíteni őket, hogy az életük korai szakaszában szerzett képességeikből fakadóan jó sportolókká váljanak, vagy éppen mentálisan és fizikálisan önmagukkal harmonikus módon éljenek, egészséges részét képezve a felnőtt társadalomnak. Szeretnénk felhívni a figyelmet az emberi idegrendszer fejlődésével kapcsolatos megkerülhetetlen biológiai sajátosságára. A mozgáskultúra alapelemeinek döntő többsége a születéstől 7-8 éves korig jelentős mértékben alakul. Ebben az időszakban elvégzett igényes fejlesztés szolgáltatja alapját a később erre ráépíthető bonyolultabb mozgásoknak. Tény hogy minél hosszabb ideig tart az ingerszegény környezet hatása, annál kisebb az esélye, hogy a kialakult veszteséget utólag pótolni lehessen. Jelentős eredményeket tehát akkor érhetünk el, amennyiben 4 éves korban elkezdhetjük a velük végzett közös munkát, és ismerjük a gyermek születésétől számított fejlődési előzményeket. Fontos mekkora szerepet kapott a családban a mozgásfejlesztés és az ezzel szoros összefüggésben lévő sikerélmény megtapasztalása
Napjainkra a gyermekek érdeklődése polarizálódott, ennek következtében a fizikai aktivitáshoz szükséges motivációjuk is jelentősen átalakult. Fontos eloszlatnunk egy,- a mai számítógép világáról kialakult- szakmai és társadalmi tévedést, miszerint nem lehet manapság jó sportolókat képezni mivel megváltoztak azok a motivációs közegek, melyek pozitívan hatnak a fiatalok fizikális és mentális fejlődésére. A mi feladatunk lépést tartani a mai kor igényrendszerével. A megoldás lényege a fejlesztő és gyermek korábban kezdődő és személyesebb interakciójában rejlik. Ezen a felismerésen alapul programunk vezérelve. Az idegrendszer működésének alakítása annál valószínűbb, minél fiatalabb az idegrendszer. Egy gyermek fejlődését illető leglényegesebb első tíz éve, két alapvető részre osztható. Születéstől 5 éves korig a reflexszerű mozgások fejlődnek, 5-től 10 éves korig a funkcionális mozgások a legfejleszthetőbbek. Ez utóbbi időszakot jól tervezett és különösen intenzív mozgásfejlesztéssel ajánlott kitölteni. Programunk 4 éves kortól avatkozik be a kicsik életébe, ugyanis ebben az életkori szakaszban a mozgások végzése közben fejlődő ideg- és mozgatórendszer újabb és bonyolultabb mozgások elsajátítását teszi lehetővé.
Pedagógia rendszerünkben, a nevelés, az oktatás, a képzés folyamatában alapvető cél a gyermek komplex fejlesztése, az öröklött tulajdonságok és a fejlődés–fejlesztés során megszerzett képességek és készségek kialakítása, formálása.
Tevékenységünk nem egy adott sportág művelésének végzésére korlátozódik. A nálunk eltöltött évek alatt, általános vázizomzat kialakítás és motorikus- mozgás koordinációs képesség fejlesztésen vesznek részt a gyermekek, olyan színvonalú közösségi élmény keretében, ami kiváló szocializációs közeget nyújt az egészséges személyiség fejlődés kiteljesedéséhez.
Ezért az emberi test mozgáslehetőségeit a legteljesebb mértékben kihasználni tudó gimnasztikai és szenzomotoros képességet fejlesztő gyakorlatokat alkalmazunk, miközben alapismeretekkel látjuk el őket saját testük működésével kapcsolatban. Fontos ismerniük, szervezetük terhelés közben fellépő reakcióit, és hogy erre milyen módon lehet helyes hidratálással és táplálkozással pozitív befolyást gyakorolni.
Fontos eloszlatnunk egy gyakori szülői tévedést! „Próbáljon ki a gyermek minél több sportágat!” Bár a szülő úgy érzi, azzal biztosítja gyermekének a leg kedvezőbb fejlődési feltételeket, hogy genetikai képességeiknek nem megfelelő mozgásformák sportszerű elsajátításának teszik ki őket, ez az elgondolás még sem állja meg a helyét. Egy új sportággal, közösséggel való megismerkedés valóban színfolt az életükben, azonban az elhagyása, a sikertelenségből fakadó kedvvesztettség kudarcélményének megélésével jár. Javasoljuk, hogy ezt a szakértelmet igénylő feladatot mindenképp bízzák szakemberre!
A sportolásra való felkészülést nem lehet elég korán kezdeni. Munkánkat érintő legintenzívebb időszakban a gyermekek meglehetősen gyengén motiváltak, tevékenységünkben óriási szerepet kap a szülőkkel való együttműködés, és a velük végzett közös munka, mivel a fejlesztésnek utat nyitni, csak az egyén aktív közreműködésével lehet.
Természetesen nem véletlen a program elnevezése! Elsődleges célkitűzésünk a sport tehetségek kinevelése, felfedezése, és segítségnyújtás a később művelni kívánt, alkatuknak és genetikai képességeiknek leginkább megfelelő sportág kiválasztásában. Tesszük ezt sportorvosi vizsgálatok igénybevételével, és városunk környezetében működő egyesületek, szakosztályok szakedzőinek segítségével.
Papp József
Szakosztályvezető
Programunk olyan komplex, a tudomány által determinált mozgásfejlesztéseket tartalmaz, amelyek egymásra épülve, olyan agyi tevékenységeket indítanak el, amelyek befolyással vannak a gyermekek későbbi tanulási, kognitív képességeire.
A mozgás, a testedzés neurogenézist okoz, vagyis az agy azon részében, amely a tanulásért és memóriáért felelős, új sejtek képződését indítja el.
A tervezett mozgásanyaggal a két agyi központ összehangolt, harmonikus fejlődését, az idegsejtek közötti gyorsabb, hatékonyabb ingerületátvivő képességet segítjük elő.
Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a program során nem egyoldalú, sportágspecifikus gyakorlatok végzése történik, hanem a gyerekek átfogó, mindenre kiterjedő mozgásfejlesztését végezzük.
Foglalkozásaink során nagy hangsúlyt fektetünk mindkét oldal izomzatának egyidejű fejlesztésére, a teljes vázizomzat kialakítására, amely már lehetővé teszi későbbi sportágának magasabb szintű terhelhetőségét, egészségkárosodás nélkül.
A vesztibuláris rendszer fejlesztése során az állandó egyensúlyozás, izmaink folyamatos koordinálása, az idegrendszert edzésben tartja, amely növeli a koncentráló képesség idejét, ezáltal segítve a gyerekek tanulását. Az egyensúlyi helyzetek fejlesztése során először statikus helyzeteket gyakoroltatjuk, azután következnek a dinamikus aktivitási formák, melyek már magasabb szintű koordinációt igényelnek. Mindezeket kiegészítjük a vizuális kontroll megszüntetésével. Az instabil eszközökkel végzett feladatok, testhelyzetek stimulálják az ideg-, ás izomképleteket, így folyamatosan megvalósulhat a koordináció, az egyensúly, és a funkcionális motoros képességek fejlesztése.
A proprióceptív edzés alkalmával a növeljük az ízület dinamikus stabilitását, az ízület védelmét, növeljük az erőkifejtést, a rugalmasságot, és a koordinációt.
A szenzomotoros fejlesztés során a mozgás és az érzékelési rendszer fejlesztése együttesen történik meg, ezáltal egy összehangolt idegrendszeri működés jön létre.
Fontos megemlítenünk, hogy gyakorlatainkban a biomechanikailag helyes testtartás kialakítása is szerepel, amely mind a gerinc körüli izomzat, mind a lábboltozat megerősítését célozza meg.
Manapság mindenekelőtt a tudományos alapokra épülő sportági kiválasztásnak van létjogosultsága. Elengedhetetlen a komplex, egymásra épülő, hosszabb távú kiválasztás, nem elég a sportág egyszeri kipróbálása. A sportágra való alkalmassághoz nem elég csak bizonyos fizikai és antropometriai képességekkel rendelkezni, a tehetség megállapításához a sportoló egész személyiségének meg kell felelnie az adott sportág speciális követelményeinek. Ebben szeretnénk a szülőknek, illetve a különböző sportágak edzőinek segítségére lenni.
Mind a szülőknek, mind a gyerekeknek segítséget nyújtunk a helyes táplálkozás, az ergogén sporttáplálkozás, és a helyes folyadékbevitel szempontjából is, amely az aktív életmóddal kiegészülve, egy életen áttartó preventív életszemléletet eredményez.
A rekreációs sportági alapok elsajátításával, a minél több mozgásfajta megismertetésével, a motoros képességek komplex fejlesztésével az a célunk, hogy a gyerekek számára életmóddá váljon a fizikai aktivitás. Ezzel párhuzamosan, a gyerekekben tudatosítjuk a testkultúrális ismereteket, segítjük az egészségkultúra kialakítását, hogy ezzel egy minőségibb, igényesebb szabadidő-kultúra eltöltésére váljanak alkalmassá. Célunk a tudatos egészségfejlesztés és egészségnevelés helyes szemléletének kialakítása.
Patóné Wirth Veronika
Vezetőedző